| |
Cikkek, írások
Descartes jósálmai és az igazság keresése
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Történt egyszer, hogy *Decartes, a híres francia filozófus egyik hosszabb utazása alkalmával egy Ulm melletti parasztházban szállt meg, hogy elmélyüljön a fizika matematizálásának problémájában. Itt történt, hogy három igen különös álmot látott az éjszaka folyamán, amelyek - saját bevallása szerint - egész további életét döntően megváltoztatták.
Descartes három álma
Első álmában - amint éppen indulni készült valahova - az utcán találta magát. Hirtelen ismeretlen alakok, sötét árnyékok vették körül, ami igen nagy félelemmel töltötte el. Jobb oldalában erős fájdalmat érzett, meggörnyedt, elvesztette egyensúlyát, így a szél többször is megforgatta bal lába körül.
Egyszer csak egy líceum épülete elé került, ahová elhatározta, hogy be is tért, egy újabb erős szél szintén arrafelé sodorta. Rögtön a kápolnába vette útját, imádkozni szeretett volna. Útközben azonban egy ismerősébe botlott, akinek elfelejtett köszönni, s amikor megfordult, hogy mulasztását jóvá tegye újabb erős szél akadályozta meg ebben. Ekkor valaki a nevén szólította és sugalmazta, hogy keresse meg N. Urat, aki adni akar neki valamit. Decartes ekkor egy dinnyét látott. Időközben a szél is megszűnt fújni és amint körülnézett mindenki szilárdan állt a lábán, ő volt az egyetlen, akit továbbra is valami, hol erre, hol arra sodorta. Mikor álmából felriadt éles fájdalmat érzett oldalában, nem is tudott rögtön visszaaludni. Kikelt hát és az öröktől létező jóról és rosszról elmélkedett amíg újból álom nem jött a szemére.
Második álmában menydörgést hallott, kinyitotta a szemét és látta, hogy a szoba szikrákkal van tele. Ezt követően újból felébredt.
Harmadik álmában egy szótár várta az asztalán, mely mivel nem sajátja volt, valamilyen ismeretlen helyről kerülhetett oda. Mellette egy költői antológiát talált Corpus Poetarum címmel. Kezébe vette az antológiát és találomra felütötte. Ausonius egyik költeményénél nyílt ki, melynek első sora a következő volt: Quod vitae sectabor iter? (Melyik életutat fogom választani?). Ekkor egy ismeretlen férfi jelent meg előtte, aki egy másik költeményt is ajánlott elolvasásra, az Est et non (Igen és nem) kezdetűt. Descartes keresni is kezdte a költeményt, azonban azt sehol nem találta. A szótár időközben eltűnt, majd újra megjelent az asztal másik sarkán, azonban már hiányosan, végül az antológia és az ismeretlen férfi is szertefoszlott. Az álom pedig itt végetért.
A jósálmok megfejtései
Álmait maga fejtette meg. A szótárt a tudás teljességének, az antológiát pedig a bölcsesség szimbólumaként értelmezte. Az első költeményt a morálteológia, a másodikat az emberi megismerés igazságának és hamisságának megtestesítőjeként határozta meg. Az igazság szellem a tudományok összességének feltárására kapott szerepet álmában.
Míg az első két álmát a múlt jelképének tartotta, a harmadik a jövőre vonatkozott.
Az első két álom Isten jelzése volt, aki így hívta fel figyelmét, hogy eddigi élete nem volt bűntelen. A templom irányába fúvó, erős szél a gonosz szellem volt, amely erőszakkal kísérelte meg eljuttani oda ahová egyébként magától is el akart jutni. A második álomban megjelent villámlás pedig az "igazság szellemének jeleként leszállt, hogy birtokba vegye őt".
Új életeszme születése
A jósálmok alapvetően és véglegesen megváltoztatták Descartes életeszméjét, úgy döntött ezen éjszakától kezdve csak az igazság kutatásának szenteli életét. A jósálmokért egy lorettói zarándoklatot is felajánlott, melyet 1624-ben teljesített is.
*René Descartes (1596 - 1650) francia filozófus, természetkutató, matematikus. Műveiben az egzakt természettudományok eredményeit és a matematika módszereit alkalmazta. Filozófiája magját a szubjektum előtérbe helyezése és az ember számára lehető legnagyobb bizonyosságra való törekvés a jellemezte. Híres mondása és filozófiájának első elve a "Gondolkodom, tehát vagyok" alapmondat.
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------
|
|
|
Eddigi hozzászólások:
|
|
|